Rejtvényjáték kávéház

Új hozzászólás

5829. 4d9d9bb9372016. máj. 1. 21:02
Nos, valóban, ez a mondás magyarázatra szorul. Gyerekkoromban sokszor vitt magával édesanyám a piacra vásárolni. Ment a nagy alkudozás, meg a vitatkozás az árakon. Akkor mondta édesanyám az őstermelőnek (akkor még nem így hívták őket) ha sok eső úgy sem jó, azért adja drágán, ha túl kevés akkor meg azért. Nos erre értettem, hogy bárhogy van is, sehogy sincs jól.
(válasz Maria54 5828. hozzászólására)

5828. Maria542016. máj. 1. 20:35
Nekem ez a "sehogyan sincs jól!" szemlélet nagyon nem tetszik. Ami jó az egyik növénynek, az a másiknak árt. Az biztos, hogy én is jobban szeretnék nyitott ajtónál, ablaknál lenni.
(válasz 4d9d9bb937 5825. hozzászólására)

5827. Julianna2016. máj. 1. 19:47

Rózsa, Klári és a többiek, akiket nem említettem név szerint:


[link]


5826. Julianna2016. máj. 1. 19:09

Tudom én, Cicurus, hogy a május elseje ünnep, emlékszem még a piros nyakkendős kötelező kivonulásokra.

A legrondább időben sem vehettünk fel kardigánt, nagyanyám a fehér blúz alá tömködte a meleg pulóvereket, nehogy agyonfagyjunk.

Az egészből a közös énekléseket szerettem.

Akármi volt is a dalok szövege, a dallamuk szép volt, különösen az orosz népdaloké, amelyeket többszólamban lehetett énekelni.

Az meg, hogy a tribünről ki és miért integetett, senkit sem érdekelt.

Néhány cserét megéltem.

(válasz 4d9d9bb937 5822. hozzászólására)


5825. 4d9d9bb9372016. máj. 1. 18:51
A májusi eső, úgymondják "aranyat ér" Egy azonban biztos, hogy sehogyan sincs jól! Kérdezd csak meg a piacon, ha nem hiszed.
(válasz Maria54 5823. hozzászólására)

5824. Zsuzsimama2016. máj. 1. 18:50
Nagyon kedves vagy és nagyon jól esik,hogy engem is megemlítettél!Köszönöm szépen! A gyöngyvirág a kedvenc virágom de csak a liliom után.Nem tudnék közülük választani,gyönyörűek!
(válasz Julianna 5817. hozzászólására)

5823. Maria542016. máj. 1. 18:44
Azért van ebben a hűvös időben jó is: tovább pompáznak a tulipánok. Per pillanat szakad az eső is, így öntözés is megoldott.
(válasz 4d9d9bb937 5822. hozzászólására)

5822. 4d9d9bb9372016. máj. 1. 17:23
Ilyen rongy idő, ami most nálunk van, az ritkaság. Eddig 5°C-10°C volt és a fűtés kikapcsolására nem is lehet még most sem gondolni. Az orgonák is csak most kezdenek majd virágozni. Egyedül a magnóliák virágoztak már el. Most főleg a tulipánok virágzanak mindenfele. A május elseje itt is hivatalos ünnep, és a munka ünnepe. Remélem most már javulni fog az idő, mert szörnyű csukott ajtóval ablakkal lenni.
(válasz Julianna 5821. hozzászólására)

5821. Julianna2016. máj. 1. 15:04

Bizony szépek a tavaszi virágok, nálunk is kezd nyílni at orgona, bár pár napja elég csúnya az idő.

De Franciaországban a munka (illetve a munkásság) ünnepén egy idő óta gyöngyvirágot ajándékoznak egymásnak az emberek, most már csak a nőknek.

Eleinte az eglantin volt a jelkép, amit a felvonulók hordtak a gomblyukaikban, nem tudom, miért vált ez gyongyvirággá.

De '75-ben, mikor kijöttem, már ez volt a szokás.

Május elseje egyébként Jeanne d'Arc ünnepe is.

(válasz 4d9d9bb937 5819. hozzászólására)

5820. Maria542016. máj. 1. 14:49
No, ez nagyon ízletes volt. A forgácságy kicsit kevés volt, ki kellett egészíteni tűzifával. De majd csak kitavaszodik. Nálam a hús panírozása volt már csak hátra, mikor megjelent a csipetcsapatom. Nagyobb unokám egyből lecsapott a feladatra. Reklamáltam, hogy a krumplipucolásról lekésett. Közölte, hogy azt nem szereti. A mosogatást sem vállalta.:))
(válasz Sutyik 5816. hozzászólására)

5819. 4d9d9bb9372016. máj. 1. 14:23
Kedves Júlia nagyon szépen köszönöm, és neked is kívánok még minél többet belőlük, hisz még hosszú a nap. Bár a tavasz virágai mind gyönyörűek, a gyöngyvirág, az orgona és a jácint, azok a csúcsot jelentik. Ezeknek még a csodálatos illatuk is megvan, mivel még nem keresztezte tönkre öket az ember. Kívánok kellemes majálist mindenkinek, és eredményes tavaszi fejtést.
(válasz Julianna 5817. hozzászólására)

5818. Manzsu2016. máj. 1. 14:22
Köszönjük szépen.Igazán gyönyörűek ezek apró fehér virágú, de isteni illatú kis növények.
(válasz Julianna 5817. hozzászólására)

5817. Julianna2016. máj. 1. 13:07

Megjött, és nagyon finom volt!

Mit tettél a töltelékbe, amitől ilyen jóízű lett?

Cserébe fogadd el tőlem az obligát május elsejei gyöngyvirágot, amelyekből meghatóan sokat kaptam idén, és még nincs vége a napnak!

Mariának, Ildidémonnak, Pepitának, Zsuzsinak és Zsuzsimamának, Mandzsunak és Cicurusnak, valamint az összes női rejtvényfejtőnek szeretettel küldöm ezeket, válasszátok ki, amelyik legjobban tetszik! :)


[link]

(válasz Sutyik 5816. hozzászólására)

5816. Sutyik2016. máj. 1. 11:02
Semmiről sem késtél le. 2-2 db forgácságyon Neked és Juliannának is dél körül kopogtatni fog.
(válasz Maria54 5815. hozzászólására)


5815. Maria542016. máj. 1. 06:09
Azt hiszem lekéstem.-(:
(válasz Sutyik 5813. hozzászólására)

5814. Julianna2016. ápr. 30. 22:49

Ezer éve nem ettem sem töltött karalábét, sem karalábélevest, pedig egyik kedvenc ételem.

Ha tudsz, küldj nekem egy keveset addig is, míg magam nem főzök.

Itt nem könnyű karalábét találni, fene tudja miért, a francia receptekben vagy éttermekben még soha nem láttam.

De lehet kapni, osztrákot és magyart is.

Ha legközelebb bemegyek a városba, veszek is, köszönöm a tippet!

(válasz Sutyik 5813. hozzászólására)

5813. Sutyik2016. ápr. 30. 20:26
Aki a sok csípős után benevez egy töltött karalábéra (holnap ebédre), most szóljon, hogy legyen kellő mennyiség és időben is indíthassam.

5812. Maria542016. ápr. 30. 20:18
Ajánlottam volna a Cuha-völgyi gőzfelhős kirándulást, de lerobbant a gőzmozdony Tatabányán. Ez benn van a pakliban egy ilyen régi jószágnál. Pár éve szerencsénkre itt szerelték jó másfél órán keresztül. Volt idő az unokáimnak beülni a mozdonyba és végigsétáltunk a kocsikban. Ott volt egy kalauzsapka gazda nélkül. Természetesen azonnal felvették. Le is lettek fényképezve. Visszajött a kalauz, megkapta a sapkát és vele is készült kép. Az idén a gőzből kimaradtunk. Igaz, az unokák is holnap jönnek, de Győrbe sem ért oda a mozdony.
(válasz Ildidémon 5808. hozzászólására)

5811. Julianna2016. ápr. 30. 18:41

Kócos üzeni Hello-Dollynak, hogy tökéletesen megérti őt.

Most ugyan tele a poci, de este jöhet a vadkancsemege, addigra bőven lesz hely számára mindkettőnk "bendőjében".

Megkóstoltatom Cincóval is, nem tudom, mit fog szólni az erős újdonséghoz! :D

(válasz Maria54 5809. hozzászólására)

5810. Julianna2016. ápr. 30. 18:36

Nem volt az a lecsó olyan nagyon csípős, az ikrek is boldogan ették, és a francia vendégeim is. Pedig ők nincsenek hozzászokva a csípős ételekhez, hacsak nem baszkok.

Most mentek el, egy jó kis bridzsparti után, hát nem mondom, hogy különösebben kipihentnek érzem magamat...

Itt is gyönyörű az idő, kisütött a nap egy délelőtti nagy zuhé után, kárpótlásul.

Kellemes csavargást, örülök, hogy már ilyesmire is gondolhatsz a hátaddal! :)

(válasz Ildidémon 5808. hozzászólására)

5809. Maria542016. ápr. 30. 16:06
Remélem, hamarosan megérkezik és jó étvágyat kívánok hozzá minden kétlábú és négylábú vadétel kedvelőnek. Dolli ebédnél el nem mozdult az asztal mellől.

5808. Ildidémon2016. ápr. 30. 15:37
A lecsó nagyon finom volt,kenyérrel ettem,mert későn érkezett.Már nem volt kedvem dúsítani.Jó csípősre sikeredett,ég is tőle mindenem,de nem "bandzsítok tőle.Remek kiránduló idő lett,hová menjünk kirádulni?Javaslatokat kérek!
(válasz Julianna 5806. hozzászólására)

5807. Ildidémon2016. ápr. 30. 15:30
Kérek a májból.A kerti szomszédunk vadász volt,s amikor lőtt vadat,mindig kaptam tőle húst is meg májat is .Szeretem de már régen ettem,tehát várom a szellők szárnyán!
(válasz Maria54 5805. hozzászólására)

5806. Julianna2016. ápr. 29. 20:29

Mi az, hogy kérünk!

Kócost pedig ne sértegesd, Marijjanénnye, mert ő a halászlét is úgy eszi, ahogy én, az pedig nem semmi!

Legföljebb prüszköl egy kicsit, és amit megfigyltem, ha kicsit erősebbre sikerült valami, - bandzsít!

De azért kinyalja a tálkáját is.

Vaddisznóhúst már ettem többször is, de a máját még nem kóstoltam.

Három személyre elment a lecsó, jut még egy negyediknek is.

Jó étvágyat!

(válasz Maria54 5805. hozzászólására)

5805. Maria542016. ápr. 29. 20:14
Pörköltszafttal nem, de holnap vaddisznómájjal szolgálhatok. Sajnos, erősebben kell fűszerezni, így jobb, ha Kócmék csak szagolja. Kértek?
(válasz Julianna 5802. hozzászólására)




Facebook ikonKövess minket a Facebookon is, hogy ne maradhass le az oldallal kapcsolatos legújabb hírekről, információkról: Rejtvenyjatek.hu a Facebookon

Minden jog fenntartva © 2025, www.rejtvenyjatek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)rejtvenyjatek.hu | WebMinute Kft.