Rejtvényjáték kávéház

Itt nagyon szigorúan veszik az állatokkal való bánásmódot, mégis egyre több kutyát és cicát hagynak el, legtöbbször egyszerűen azért, mert nyaralni mannek, és nincs hova tegyék a Bodrit.

A szomszédban is van egy ilyen befogadott kiskutya, Kócos "barátnője". (De már ivartalanították őt is.)

A nagyvárosokban a kóbor cicák (és a galambok is, egyébként) olyan ételt kapnak a Városházától, ami sterilizálja őket, de egyébként nem árt az egészségüknek. Az eldugottabb helyeken viszont még mindig őgy intézik el őket, ahogyan a kutyás versben le van írva.

Na, most meg a RÁK jött a kávéházba! :))

Na, a fenébe is...

KAZÁR az az utca! :)

Ezen én is gondolkodtam már, hogy egy jó helyen lévő macsek miért vált gazdát? Jött már hozzánk érett, kifejlett cica, látszott rajta, hogy nem kóbor életet élt, s mi vitte arra, hogy ne tágítson mellőlünk? Hol hiányolhatták?

Persze az eltűnés mögött sokszor van az, hogy nincs alkalma visszamenni:(

Lehet, hogy hozhatja még az élet, hogy kénytelen volnék elvágni a nyakát egy általam minden nap megetetett csirkének - de most azt mondom: soha az életben! Ha le kellene szoknom a húsról, akkor sem.

Azt meg volt alkalmam megfigyelni, hogy a felelőtlen állattartás mivel jár. Szomszédunk gyermeke kapott egy kismacskát. Mikor ráuntak, kizárták a ki hölgyet a lakásból, s olyan mindenki macskája lett. Egy évben háromszor gömbölyödött ki, 3x4 kismacskával növelve az állományt. Minden likat tömtünk, nehogy nálunk fialjon le. De volt, mikor a fészekalja játékos tündérekkel egyszerűen csak bennünket választott ki. Nem követem el többet a ciculi-miculi kedveskedést. Elég nekik egy jó szó, s megszaporodnak a problémáid. Most van 2 ivartalanított lányunk, hozzájuk verődik időnként 4-5 kandur.De legalább már nem rettegünk.

Kicsi a világ, Sutyik! :)

Nem emlékszem, hogy kacsát vagy libát élve hoztunk volna haza, de hogy ettünk, az biztos!

A tyúkkopasztást is csak "kipróbálni" engedte nagyanyám, nem hiszem, hogy ma nekiállnék, ha nem muszáj. Az unokáim meg nyilván fel sem fogják még, hogy a szaladgáló kendermagos és a mami csirkepörköltje között lehet valami összefüggés!

Azt hiszem, írtad már, hogy milyen sokat költözködtetek, merrefelé?

A Klauzál utcára jól emlékszem, azon át jutottunk ki a piacra, a Kízár- és a Király utcán át.

Nagydiófa-, Laudon-, Paulay Ede utca...

A legtöbbnek azóta megváltozott, aztán visszaváltozott a neve, mi?

És hány cica fagy meg télen a végtelenségig lesoványodva, kínok között, mert nem talál elég táplálékot?

A megunt, kidobott vagy csak "fölösleges szaporulatú" kutyusokról nem is beszélve.

Ma már elérhető dolog az ivartalanítás, de ez faluhelyen aligha dívik. Akkor már inkább a kegyetlen régi megoldás.

Nem is tudom...

Anyai nagyanyám falusi lány volt, Zalából ment férjhez Pestre. Emlékszem, az akkori Klauzál vagy Lehel téri piacokon párosával vettük az élő csirkéket, de ő képtelen volt elvágni a nyakukat. Ha nincs egy kedves - szintén faluról származó - szomszédasszony, inkább sosem evett volna baromfit!

Viszont én még tudom, hogy kell egy tyúkot (lehetőleg a konyhaküszöbön, a "szag" miatt) megkopasztani, amit ma már kevesen mondhatnek el magukról. :))

Nem mintha ez érdem lenne. Csak visszaemlékezés...

Lányom még az egész csirkét sem szereti látni.

A macskák tömege jobb, mint az egereké. Sajnos, az én régi cicám is elkóborolt, pedig nagyon kedveltük egymást.

Nem is a történés miatt olvasom újra és újra, hanem a költőiséggel nem tudok eltelni: a jelzők, az alliteráció,a szavakkal való festés, a leíró kifejezések, az igék különlegessége - szimmantott és nyítt és nyögött. És a három pont mögé rejtett durva történés... Csodálatos.

Amit leír, az faluhelyen mindennapos dolog volt, az élet velejárója, az állomány létszámának egyszerű szabályozása.Nem voltak házi kedvencek. Szolgálták a gazdát, nem jöttek az állatvédők az érdekükben. Keveseknek jutott eszébe egy anyakutyáról,hogy mit érezhet,hogy "kölykének nézte a holdat", hogy "szeme arany csillagait". Csak egy érzékeny költőnek.Egyszerűen csodálatos műfordítás.

Más is volt kötelező, mégsem utáltuk annyira. A probléma szerintem inkább az volt, hogy a "kényszer orosztanárok" akaratlanul is továbbították nekünk saját utálatukat.

Emlékszem, amikor 5. osztályban kezdtük tanulni az oroszt, tanárnőnk egy leckével járt előttünk. (És ez még a kisebbik baj volt. SzMK (szülői munkaközösség) kiharcolta a tanerő lecserélését. Az új nyelvtanárnő német volt. A Lomonoszovon tanult, diplomázott. Ott ismerkedett meg egy magyar sráccal. Házasság és Magyarország, az NDK-ba való hazatérés helyett.

Bármilyen idegen nyelvet meg lehet tanulni = szavak, nyelvtan, stb. De csak akkor tied az a nyelv, ha a kultúráján, emberein keresztül is megismered. Ennek a "tantónéninek" sikerült minden tanulójával megszerettetnie az orosz nyelvet. A középiskolai, egyetemi tanároknak nálam nem sikerült a tőle kapott alapokat elrontaniuk. Utána úgy hozta az élet, hogy a véremben amúgy is csörgedező szláv beütés mellé kaptam orosz családtagot is.

Kapás Géza fordítása valóban 100-as. (bár nekem a piros szó nem igazán tetszik.)

Igen, láttam az orosz eredetit, de sajnos nem tudok mit kezdeni vele. :-(

Nyilván nem vagyok egyedül ezzel, de - bár több, mint nyolc évig "tanultam" az oroszt -, azon kívül, hogy el tudom olvasni, nem sokat értek belőle.

Utáltuk, mert kötelező volt. A latin, mint választott, sőt az ógörög, mint külön tanult nyelv mindig sokkal jobban ment.

Az az igazság, hogy orosz tanáraink sem tudtak sokkal többet, mint mi.

Tisztelet a kivételnek, mert az orosz irodalom és zeneművészet gyönyörű. Kár, hogy ennyi időt elvesztegetve sem értek hozzá jobban.

Ha ismered Julianna az orosz nyelv rejtelmeit, úgy is fent van a net-en, meg mások "átültetései" is, de oroszul olvasva nem tudom megítélni a szépségét. De Képes Géza fordítása remekmű. Itt még az is beszédes , amit ki sem mond. S a költői eszközei (mint akinek kötődő kéz kenyér helyett követ hajít...), minden évben előveszem, de nem tudok betelni vele.

Ilyen kutyások, mint mi, még inkább átérezzük , hogy talán a kutyáknak is vannak emberei érzései. Bár ki tudja? Élnek, s megélik, ami történik velük.

Úristen, Klári, én ettől a verstől - nem túlzok! - elsírtam magamat...

Még most is a hideg futkos a hátamon!

Nem tudom, milyen lehet az eredeti, de a fordítás... Fantasztikus!

Pontosan erről van szó.

Számtalan olyan kifejezés, szójáték, szó, szinonima vagy nyelvfordulat létezik, amelyeknek "szó szeint" semmi értelme nem lenne.

És ha egy-egy novella, vers vagy egyéb a másik nyelvben a ritmus vagy az érthetőség miatt kicsit megváltozik, az teljesen normális. De a nyelvezetet, a stílust, a kor és az író hangulatát a fordításnak tükröznie kell.

Ezért hívják ezt műfordításnak.

Szerencsére világéletemben irodalmi beállítottságú voltam. :)

Weöres Sándor sok-sok európai gyermekverset, gyermekdalt ültetett át magyar nyelvre, amelyek így, fordításban is remekek. Volt alkalmam egyszer személyesen is kérdezni Tőle, hogy mennyire hű fordítások ezek? Ő is azt mondta, hogy igyekszik a zeneiséget, ritmust, hangulatot megőrizni, de ha az eredetiben pl meggy van, akkor nyugodtan ír magyarul cseresznyét, ha a kompozíció úgy kívánja.

Nagyon élvezem egyébként, ha olyanra akadok,amikor egyetlen versnek több fordítója is

van.A fordítás művészet, s néha jobb, mint az eredeti.

Úgy megismerném eredetiben Jeszenyin: A kutya című versét, Képes Géza fordítása annyira szívhez szóló. Vajon oroszul is?

Nem, szószerinti fordítás nem létezik.

A szövegek "franciásításán" kívül vissza kell adni a kort, a hangulatot, a stílust, a nyelvezetet stb.

Ha a megadott link nem működik, könnyebben rátalálsz a könyvre, ha beírod a Google-be:

Attila József: Aimez-moi (Szeressetek engem).

Ha már viccek! :)

Váratlanul hazamegy a férj és a feleségét meztelenül találja. Kérdőre vonja az asszonyt, aki rátámad, hogy nincs egy jó ruhája sem, ne csodálkozzon, hogy nem tud mit felvenni.

A férj kinyitja a szekrényt és sorban mutogatja: - Látod? Ez is ruha, ez is ruha, ez is ruha, szervusz Gyula!