Rejtvényjáték kávéház

Nagyon meghatóak ezek a dolgok. Nekem is vannak történeteim cicákról, kutyákról is. Ha megtalálom azt a verset, amit jó kutyánk elaltatásáról, illetve eltemetéséről írtam, fölrakom. Egyelőre az van, hogy a winchesteremet buzgón legyalulta a "nemvejem", vagyis lányom élettársa. Mielőtt még leszedhettük volna róla a fontosabb dolgokat. Így veszett oda az "Életem" javított változata is. Azt hiszem, már sosem nyomattatom ki, pedig ez volt a szándékom, hagyatékul a családomnak.

A hallókészülékről meg szomi lettem kissé. Szegény anyámnak is kellett, csakhogy mikor meglett, minden apró zörejt is kinagyítva hallott, még a másik helyiségből is. Aztán jött a szeme baja, műtét, de utána még mindig volt benne valami, ami zavarta a látásban. Még így is megélt volna, ha nem adják el a házat és nem költöztetik el. De ez már hosszabb történet annál, mintsem hogy itt elmondjam. És talán jobb is, ha már nem gondolok rá.

Én meg azt hittem, hogy mindenki kislánynak születik és csak később lesz belőle fiú. :)

Ma nagyon elfáradtam. Anyukámat vittük a fülészetre és a hallókészülékeshez, mert már alig hallott a régi készülékével. Már csak az egyik fülére kell, de ez még szerencse is. Ledöbbentem az árán. Támogatással együtt is 200eFt. Többet kipróbáltunk, de ez vált be. Igaz, nem kellett egyszerre fizetni. Viszont, most már jól hall. (Azt is, amit nem kellene.) :)

Mielőtt elmentünk a cicát kitessékeltem, ami nem nagyon tetszett neki. Még a tálkáját is kitettem, de hozzá se nyúlt. Mikor hazajöttünk, már a kapuban várt és előbb ért az ajtóhoz, mint mi.

Cicus előtt nekem is kutyám volt. Szintén tenyérben elférő korában mentettem meg. Első munkanapon vittem az állatorvoshoz, féregtelenítés, stb. Naivan megkérdeztem: ugye nem lesz nagytestű? (kis panellakás)Értetlenkedve rámnézett és mondta: nem. Amikor következő évben vittem a kötelező oltásra megkérdeztem miért hazudott. A válasz: mert azt gondoltam, ha megmondom az igazat, akkor kidobja. Logikus, nem? Megmentem, azután kidobom? Egyébként fajtiszta keverék volt, német juhász és dobberman szülők örömgyereke. Gének alapján vérebnek kellett volna lennie, de nála szelídebb lény nem létezett. (Nevelés kérdése.) Még a postásokat is szerette, állandóan meg akarta puszilni őket. Még a betörőket is beengedte volna a lakásba. De ha valaki kezet emelt volna rám, akkor minimum törött csukló lett volna az eredménye. Imádta a kisgyerekeket is. Volt pelenkafelelős, figyelmeztette a mamát, hogy pelust kell cserélni. Amikor a baba kúszó-mászó lett, a telken ő volt az óvóbácsi. Ha messzebb négykézlábazott el a gyerek, pelusánál fogva felemelte és visszahozta. Kispárnája volt a délutáni alváskor. Még azt is elviselte, amikor a kiscsaj játék során majdnem letépte a tökeit. Életet is mentett, de ez hosszabb történet. Sajnos állatorvosi hiba miatt 10 éves korában meghalt.

Azt mondják, ilyen esetben rögtön kell új kutyát "szerezni", vagy sohasem lesz másik. Úgysem tudná másik pótolni, nem vállaltam be újat. Így lett 3 év után a cicus. Feledtetni, pótolni nem tudja a kutyát, de ugyanolyan szeretet kapok tőle is.

Ez jó:-)

mióta panelban lakunk, aranyhörcsöggel kezdtük. Imádnivalóak voltak, Marci és Aranka. Hosszú évekig állandóan fialtak, mindig sikerült elpasszolni őket. Marci tovább élt, mint amennyi a hörcsögök átlagéletkora, Arankát kissé megviselte a sok szülés, ő hamarabb elment.

Mikor Marci is átevezett a túloldalra, egy ideig semmi nem volt. Én meg fel is lélegeztem kissé, mert talán mondanom sem kell, nekem kellett kétnaponta pucolnom az almot. De nem sok idő múlva valaki hozott egy tengerimalacot. Ez nemigen volt jó semmire, csak ült mindig egy helyen, ha hozzáértél, elugrott. Gondoltam balgán, eltunyul ez az állat, muszáj futkorásznia. Kiengedtem, a legelső sarokba bebújt, és csak akkor volt hajlandó onnan is kifutni, amikor megpaskoltam. Rövidtávfutóak a malackák. Tovább éltek a hörcsögöknél, párt nem szereztünk hozzájuk. De csak úgy voltak maguknak, egyhelyben. A legutolsó viszont, ahányszor átmentem üvegháza előtt, úgy visított, hogy már kicsit untam. A lányom aztán megszabadított tőle. Ugyanis én többször mentem néhány napra, ilyenkor mindig hozzájuk vittük a terráriumot. Egyszer azt mondta, anyu, most már nem hozom vissza, idegesít ez a huzavona. Nála még láttam néhányszor, aztán elpusztult. Azóta nincs semmilyen állatom, mindkét lányoméknál kutyák vannak, az egyiknél (aki most várja a második babát) egy hatalmas, de egy sodrából soha ki nem hozható korcs van. Másik lányom most egy barátjával költözött össze, annak van kertje és benne két csodálatosan szép és nagy kutya. Az egyiknek olyan hosszú és fura a neve, hogy le se tudom írni, a másik farkas, vagyis német juhász.

Nekem volt néhány kutyás esetem kicsi és nagyobb koromban is, tehát kicsit tartva közeledem ismeretlen kutyákhoz. És nagyon nem szeretem, ha rögtön felugrál és arcon akar csókolni.

Erről eszembe jutott a horányi Nyakas Laci féle nóta: "Sörös is vagyok, meg boros is vagyok, de néhanapján megiszom az albán konyakot".

No és a mese. ... Engedd meg, hogy előbb csak a bal lábamat tegyem be...

Aztán lesz egyszer egy cicánk, majd egy kutyánk és jön a többi..... :)

Az állatnak is jót teszünk, de legfőképpen magunknak.

Én is szeretem olvasgatni ezt az oldalt, kicsit megismerjük egymást.

Én inkább kutyás vagyok, de a lányom nagy cicabarát, így sokszor voltak a cicák-kutyák együtt. Mindig nagyszerűen megértették egymást, a néphiedelem ellenére. Gondolom, nevelés kérdése, talán az állatok korától is függhet. Most, hogy férjhezment, nálam a kutyusok, nála a macsekok diktálják a házirendet... :)

Jó volt olvasni ezt a kis beszámolót. Tényleg annyira öntörvényűek, mégis tudnak alkalmazkodni.

Mi is mollosíttattuk a kislányt. :)

Amióta az eszemet tudom, mindig lány cicánk volt. Nem is tudom, milyen lehet egy kandurral élni? :)

A régi cicám, melyet kölyök korától neveltük, fel-felcsusszant éjjel a lábaimhoz, de ha a férjem megmozdult, vagy csak átfordult egyik oldaláról a másikra, ő már halkan lecsusszant és ha újra meghallotta az egyenletes lélegzetvételt, visszaugrott, párnás lábacskáival nesztelenül. Ki volt rafinálódva. Ő 17 évig élt. Hiányzik a lelkem. :)

Jó a stílusod:-) kan-dúrból cic-moll.

Szerintem a macskák is, kivéve a vadmacskát, úgy és azt kajálnak, amit megszoktattak velük. Anyámnál mindig több macska volt, a kertben, padláson, ki tudja, még hol vertek tanyát. De nálunk étkeztek, mert egér már nemigen jött be a határból. Ha nem kaptak enni, elmentek máshová.

Jól mondod, és mindenki tapasztalata szerint a macskák legtöbbször taníthatatlanok, és ahogy írod, leginkább mintha szívességet tenne.

a honlapomon, a www.isabel.eoldal.hu-n a Képgalériában van egy Macskák nevű album, abban szerepelnek az áldott kis jószágok.

Most fejtettem egy rejtvényt, melyből megtudtam, hogy a macskáknak sokkal hosszabb az emlékezete, mint a kutyáknak. Meglepő.

A macskák nem bírják a zajt, - már amelyik hall rendesen. Én csak tapsolok és már szalad el.

Volt pár cicánk, de még egyik sem ugrott fel asztalra. Ha ilyen esetekben két fedőt jól összecsapsz, hamar leszokik róla, de a szilveszteri duda is jó erre a célra.

Elzavarás, ráütés nem használ, csak a valódi ijedtség.

De vigyázz, nehogy bosszút álljon. Éjjel belepiszkíthat a papucsodba, hogy ő is éreztesse hatalmát. :)

Pepita, Maria

Igen, az is most ugrott be, hogy nemigen hall. Legalábbis ezt mondták abban a bizonyos műsorban. Ja, és nem is nyávog. No, idővel azért nyávogott, de kizárólag akkor, mikor Mari bezárta a fürdőszobába vagy a vécébe. Ti. Mari imádja, de állandóan azt figyeli, mit csinál. Mert a tárgyait, növényeit is szereti. És, ha szerinte megint "rossz" volt a macska, bezárja. Az első ilyen alkalommal nyávogott először, és később is csak a bezárás után mondjuk negyed órával.

Imádott "csócsálni". Velem nem nagyon barátkozott, hiszen csak ritkán mentem hozzájuk, de Mari megmentette. És mivel pici volt még, nyilván szopni akart, Mari a hasára fektette, a cica meg a trikóját csócsálta. Akkorákat nevettünk rajta, határozottan javult a kedélyünk, pedig macska nélkül is jól érezzük magunkat.

Igen, én is mindig azt mondtam a nővéremnek (Mari), hogy az a macska úgysem érti, ha ő haragszik, vezényszavakat mondjon, de még az sem biztos, hogy azt megszívleli. Egy macskát ne idomítson. Erre mindig azt mondja: dehogynem, tudja ő, hogy rosszat tesz, ha lever egy cserepet vagy az asztalra meg a gáztűzhelyre ugrál fel. Merthogy a cica direkt csak őt akarja bosszantani.