Rejtvényjáték kávéház

Igen, nagy szerencsémre a végén mindig azzal zárom le az ügyeimet, hogy én megtettem, amit lehetett, vagyis ami tőlem maximálisan telt. Az pedig, hogy más mit tesz, az az ő felelőssége. De sajnos, azért a szurkák kicsit rontanak időnként a hangulatomon.

Ez a játék eleinte nekem szintén azt jelentette, hogy na majd itt meglátszik, mennyire vagyok elég okos vagy művelt vagy mit tudom én milyen szó jó erre. Aztán láttam, hogy itt inkább csak tanulni lehet, ami mindenkinek jól jön. Most már nem kapkodok annyira, mégis csaknem mindig előfordul legalább egy hiba. Ami már nem is bosszant. De mikor kétszer-háromszor is átnéztem egy-egy rejtvényt, hogy már a szemem is kiguvadt, egy-két hete még bosszantott.

Nálad hogy megy ez? (valamiért úgy gondolom, kb. mindketten nagymamák vagyunk) vagyis, mennyire tudsz megjegyezni egy-egy addig sosem hallott skandináv vagy szláv nevet, olyan vegyjelek rövidítéseit, melyeket akkor még a Mengyelejev-féle rendszerben nem tanultunk. Mert azokat még mindig tudom! de már annyi új elem van, hogy muszáj súgatni. Én azt vettem észre magamon, hogy jó pár ismétlés után már fejből tudok ezt-azt, ugyanakkor ez még mindig nagyon kevés olyan feladványokhoz képest, amilyenek a mi versenyeinken vannak.

Nem, nem. Bár az önértékelésemmel néha tényleg baj van, ezt én is észreveszem. A túlérzékenység is tuti, születési hiba.

Inkább itt e helyen arról van szó, hogy valóban váltanom kellett. Másrészt azt is megmagyarázták, hogy: "ez itt csak erről szól!" értsd úgy, hogy egy bizonyos témájú klubba elmegy az ember, utána agyő, a következő klubnapig. Hogy közben mások hogyan kerülnek össze más témában is, az számomra rejtély. Mert engem külön senki nem keres, ha igen, az is a klub témájával függ össze, ha ilyen nincs, magasról le vagyok tojva. Tizenöt éve ezekkel a megfigyelésekkel foglalkozom, no nem állandóan, hanem a saját viselkedésemmel kapcsolatban. No, ez sem tökéletes. Társaságom egyébként meg van, a rejtvényesek, igaz, eleddig az is kizárólag a rejtvényre korlátozódott.

Nem baj, sokszor azt mondom, talán még fárasztó is lenne, ha folyton csörögne a telefon. Vagyis, mi volt előbb? lehet, hogy tőlem indul ki a dolog mégis.

Az előbbi klubból azért és akkor szoktam hiányozni, mert valamit én ott csinálok a közösségért, míg sokan mások egyáltalán semmit. Ugyanakkor azok a mások sokkal kevesebbért is több elismerést kapnak. Már azt hiszem, meg is találtam a választ: vágyom némi elismerésre, kicsi visszajelzés is elég lenne. Mert egész életemben keveset kaptam ilyenekből. Amellett szókimondásom miatt, s hogy nem tudok eléggé diplomatikus lenni, ez sajnos, már nem megy ki belőlem. Ez a családban már sikerült, más meg nemigen érdekel.

Igen, fura lehetett, ha véletlenül kinézett valaki a szemközti házsor egyik ablakán és látta, hogy fogom kitartott karral a növényt. Mert azt nem gondolnám, hogy a felső hat emeletről épp zuhogó esőben nézelődik valaki kihajolva.

Igen, a növények érzik a szeretetet, akinél elhervad a virág, ott valami baj van. Nem minden esetben persze, mert lehet más ok is. Mi egyszer tanultunk is ilyen programozást az agykontroll tanfolyamon. Kipróbáltam két szem babbal, elvetettem. Amelyiket naponta megszeretgettem és energetizáltam, teljesen megnőtt, virágot, majd termést hozott - itt a panelban. A másik, magárahagyott szegénykém csak darvadozott, aztán szétrohadt.

Az embernek akkor is hiányoznak a társak, ha nem nagyon beszélgetősek. :) Én is észrevettem.

Remélem, hogy nem beteg, csak unja.

Miért is lennél "hülye"? bocsánat, csak téged idéztelek. Én sajnos esővízhez nemigen jutok, bár volt olyan, hogy nagy esőben kinyitottam az ablakot és kitartottam egy cserép növényemet. Sok értelme nem volt, hiszen az összes növényemnek - sőt, hajmosáshoz is - nagy edényben lenne érdemes begyűjteni. De csak ha már esett egy ideig, ugyanis a kezdő eső szerintem még sok piszkot tartalmaz, a szennyezett levegőből.

Viszont, fürdővizet, mosóvizet soha nem engedek le , azzal zuhítom le a vécét. Kicsit macerásnak tűnik, de én megszoktam, sőt, nővérem is ezt csinálja, mióta végre belátta, mennyi pénzt leereszt a csatornába. A rossz ebben csak az, hogy a kádban vagy vödrökben álló mosóvíz harmadnapra bebüdösödik, főleg nyáron kellemetlen. Ha nem várok senkit látogatóba, nem érdekel, becsukom a fürdőszoba ajtaját, de ha vendégek jönnek, sajnálattal, de le szoktam ereszteni. Én se szeretek büdös lakásba bemenni.

Igazságod van, a gyerekekkel lennem én is egészen jól vagyok, és például ha az unokámmal lehetek, azt a hatalmas örömenergiát, amit tőle kapok, legalább három-négy napra eltartalékolom. Akkor már kezd hiányozni. Sajnos, most nem kellett elmennem Jázminért, a lányom másfél hónapon belül szül, és már nem akar dolgozni (kozmetikus, nehezére esik a páciensek fölé hajolnia, no és a vegyszerek sem tesznek jót neki. Nem ő használ ilyeneket, hanem a földszinti fodrászat. Néha mikor bemegyek és megérzem az ammóniákot meg a dauervíz szagát, rémüldözök, hogy ez a lány egész nap azt kell szívja. Akárhány fodrászatban volt, ezek a kozmetikák mindenhol a galérián vannak.

A kertes ház csak akkor igazán jó, ha a gyerekek is itthon maradnak és itt alapítanak családot. Akkor a fiunk, vagy vejünk folytatja, amit mi már nem tudunk. Mi segítünk az unokák felnevelésében, ők segítenek öreg napjainkban és nem maradunk egyedül.

Azt hiszem ez volna az ideális mindenkinek, de a valóság mindig más. Panelban nem élhet négy generáció, - mint nálunk. :)

Én már régen föladtam, hogy kertes vidéki házba költözöm. Egyszercsak rájöttem, elfáradtam már ahhoz is, hogy egy kertben akár csak füvet nyírjak. Vagy nem is, inkább csak kötöttség lenne.

A panelből viszont bármikor bárhova elmehetek. Sok évtizedig siófoki nővéremnél töltöttem sok-sok napot, hetet, a Balaton volt a szerelmem. De a Dunát is szeretem, s míg a Balatonhoz viszonylag utazni kell, a Dunához egy óra alatt is kiérek. Csak ülök - vagy állok, ahol nincs pad sem - és nézem a vizet. De negyven év után végre, unokám kellett hozzá, hogy kivigyek egy műanyag matracot, és végre ki is lehetett feküdni. Addig csak álmodoztam erről a könnyen megvalósítható élményről. Vicces, nem? Ha más nincs, a városban a szökőkút közelébe telepszem, telepszünk, nyáron sokan ugyanezt teszik. Mert a víz nélkül semmik vagyunk.

Láttátok ma késő délután a Ridikült? ott is a vízről volt szó, lételemünkről, mellyel egyre inkább spórolni kell, megbecsülni, ami van. Nekem egy picike patak is elég az erdőben, főleg nyáron. Csodálatos kirándulásokat töltöttünk ilyen helyeken, no és úszni is szerettem, ma már lusta vagyok elmenni az uszodába. Nem is lusta, nagyon klórozzák a vizeket, és nekem az itthoni klór a csapból pont elég. Néha nem annyira, de van, mikor nagyon érződik.

Olyan jó, amikor ezek a régi emlékek előbújnak. :)

A menyem szárítós mosógéppel koketál, ha tönkremegy a jelenlegi gépe. Gondolom sok áramot fogyaszt és inkább télen fogja használni, amikor nem akar kint teregetni.

Én is éltem tíz évig panelban, de akkor legalább volt nyaralónk. Ma már nincs szükségem nyaralóra, hiszen minden nap nyaralok. :)

Hát a patakpart igen csábító, sőt, ha csak úgy megy, a sulykolás is.

Sajnos, én kénytelen vagyok ebben a szörnyű panelban a ruhákkal együtt száradni:-) még egy pici erkélyem sincs. Megoldható lett volna egy, ablakpárkányra szerelt szárító, többen csinálták is. Azonban errefelé nagyon poros a levegő, télen még korom is jött a környéki kertes övezet felől. Ma már kevésbé, nyilván gázzal fűtenek.

Ezek a keményre száradt ruhák nekem is ismerősek, akkor még kertes házban éltünk. Alig lehetett néhányat egyszerre bevinni, anyám sokszor rám szólt: ne törd azt a ruhát! a kezem vérvörös volt a fagytól, de isteni jó volt a ruhák szaga, vagyis inkább illata.