Rejtvényjáték kávéház

Kedves Isabel!

A Szindbád nem szabadvers, ezzel együtt köszönöm a barátságoktokat, ezzel együtt jól estek a szép szavak. Reménylem, hogy "eredetiben" tehát a fenyőfa-formában jelennek meg az alábbi, inkább a szentestét egyedül töltőknek szóló szavaim:

Magányos karácsony

M

i

d

ő

n

az óra

üt, leszáll

a nagy fehér

karácsony,

s mint színezüst medál,

az út menti fákon

a jégcsapok úgy ragyognak.

Benn

csönd van, félhomály.

Nem kopogtat rád az Ünnep –

tán öltözik, tán csengettyűre vár, meglehet,

hogy szünnapot tart, vagy mint költöző madár,

jobb tájakra röppen.

S az öncsalás miatt, míg állsz a fánál,

valódi könnyet ejtesz, mintha

r

á-

találnál . . .

Szerencsém, hogy jól főznek és változatosan, s annyit, hogy vacsorára is marad. Hétfőn és pénteken tésztanap, vagy hal. A többi napokon sovány hús körettel, vagy főzelékkel. A levesek is változatosak. Krémlevesek, hús, gulyás, borsó, bab, zöldség, lebbencs, gyümölcsleves. Nálam lényeges, hogy délben, időre ebéd legyen, mert cukros a párom.

Mosogatásból van éppen elég, hiszen át kell rakni az ételeket, és még az ételhordókat is frissen kell elmosni, hogy ne vegye át a szagokat.

Régebben csak hétköznapra rendeltem, hétvégén főztem. Az nagyon jó volt, mert élveztem a hétvégi főzést és a saját főztömet. Amióta anyósom, és anyukám is ideköltözött, le kellett mondanom róla. (Anyósom sajnos már nincs.)

Nagyon hiányzik a saját főztöm, de visszaszokni a hétvégi főzéshez már nehezebb.

Tegnap azért nekiálltam egy csuszának, mert anyukámnak nem izlett a vargabéles. Nagyon vaníliás volt és ő sokkal válogatósabb, mint mi.

Karácsonyra főzök a gyerekeknek, de mi a hozottat esszük.

Korán érő típus vagyok, ahogyan nehéz sorsú családokban szoktak a gyerekek. Más tekintetben azonban még mindig nem értem meg.

Ami a fiúkat illeti, azokkal elég hamar szórakoztam. Ez is attól van, hogy ha otthon nincs elég sikerélményed, keresel másutt. Sajnos, családunkban ez is elég elterjedt szokás volt, az ilyenekből fakadó sok tragédiával.

Jó reggelt mindenkinek! ma megint fura a kedvem. Amíg le nem ülök és meg nem nyitom ezt az oldalt, semmit nem bírok csinálni. Nem kéne ennyi ideig aludni, mert azt figyeltem meg, hogy ha reggel visszafekszem, mindig valami bődületesen negatív álmom van. Bizonyára a tudat alatti féltéstől van, ami régen is általános volt nálam. Néhány évre sikerült magamból ezt kitoloncolni, de most kezd visszatérni.

De ha van, aki ilyenkor hozzám "szól", jelentősen javít az állapotomon. Tegnap este sikeresen bekevertem a mézest, egy kiló lisztből. Ma, ezen a borús napon, amikor úgysincs kedvem kifelé menni, szépen meg is sütögetek.

De később utolértél! :)

10 évesen még én is babáztam.

Sok függ attól, hogy milyen a hely és a bekerülési költség után még mennyi a havidíj. Mi egy szuperotthonból hozzuk az ebédet. A lakók nagyon szeretik, teljes a kiszolgálás. Uszoda, fordrászat stb. Ha szükséges, saját kisbusszal viszik az SZTk-ba. Vannak programok, akár külföldi kirándulások is. Elég sok a házaspár.

Ha idő előtt meghal valaki, akkor ugrott a lakás, de ha 100 éves koráig él, akkor nyugodt lehet, hogy ellátják.

Az a jobbik eset, ha az ember még önmaga választ.

A rosszabbik az, amikor a hozzátartozó beteszi az embert valahová egy két-háromágyasba, mert már nem bírja ellátni. :(

Én is ezt vallom. Nem is szabad belegondolni, mi lenne, ha bármi bajom lenne, segítségre szorulnék. A gyerekek távol, tele munkával, egyéb gonddal. Már fontolgattam, el kéne adni a lakást és venni egyet egy idősek otthonában. Két ilyenről is hallottam, csupa jókat, akik benne laknak, teljesen szabadok. Csakhogy én praktikusan gondolkozom, mi van, ha beköltözés után nem sokkal

meghalok, akkor se lakás, se lóvé a gyerekeknek.

Fölrakom, majd inkább ide egyet-egyet, időnként.

Tegnap döbbentem rá, már csak tíz nap karácsonyig. És persze megint elfog a tétovázás, mert a mi családunkban más szokások lettek úrrá. Napok óta egymás mellé készítve a mézessütinek való. Tegnap előkészítettem a két darálót, máknak, prézlinek, diónak valót. Ha minden kész, este csak hipp-hopp összeállítom, aztán már megy. Olyan mézest sütök, ami elejétől fogva ehető, nyilván a sok vaj miatt. Hogy kinek mit ajándékozzak, nem kérdés, pénz, pénz, pénz kell. Kisebb lányom bármikor szülhet már, alig bír mozogni. Másik épp lebetegedett (blogomban megírtam a szombatot).

Igazából a "más szokások" miatt nem szoktam magamat enni. De, ahogy előbb is írtam, tétovává tesz. Most keltem föl, mert 9-kor ugyan fenn voltam, de még álmos, visszafeküdtem. Inkább alszom, mintsem tépelődjek, mit előbb. Aztán az idő majd csak elmegy valahogy. Tegnap kellett volna elmennem, még jó volt a bérletem, mára ez is lejárt. Elhatároztam, kávézni-reggelizni ideülök a gép mellé (sajnos, rossz szokásommá vált még a munkahelyemen, mert sose volt elég idő). Ja, és délig fejtek meg kommunikálok, aztán uccu nekivágok.

Én is átlapoztam az emlékkönyvet. Sok intelem és jó tanács van benne. Az egyik:

"Hát ezt tudod?

A lány élete: egy robogó vonat.

Vezetője egy ifjú.

Jelzője: a mama.

Váltója: a szerelem.

Állomása: a házasság.

Vigyázz!

Jól válaszd meg a vezetőt, figyelj a jelzőre, vigyázz a váltónál és így boldogan érsz az állomásra."