Rejtvényjáték kávéház

Új hozzászólás

1538. Julianna2014. dec. 12. 15:56

Isabel,


Köszönöm! :)

Hónapok óta keresem egy gyönyörű könyv címét, és most Te - persze teljesen véletlenül - világosságot gyújtottál az agyamben egy elejtett szavaddal.

Eleanor H Porter: Az élet játéka című regényéről van szó. Akkorát csaptam a fejemre, mikor a hozzászólásodat olvastam, hogy holnap kék foltok lesznek rajta. :D

És éppen karácsony előtt! Milyen régen meg akarom venni ezt a kis remekművet, de nem emlékeztem sem az íróra, sem a címre, és most beugrott!

Varnyúszabó versét én is nagyon szépnek és mélynek találom, remélem, hogy a csalódások nem tettek embergyűlölővé!

Isabel, mégegyszer köszönöm!

(válasz Isabel 1537. hozzászólására)

1537. Isabel2014. dec. 11. 16:05

Még a Szindbádhoz:

Nehezen fejezem már ki magamat - a "filmes" Szindbád szerzője, Krúdy is egy örök igazságból merített, az Ezeregyéjszakás igazságból. A hindu vallásban és talán máshol is - most ez nem is érdekes - az ember csak egy átmeneti vándor a földi életben. Vagyis, nem érdemes túllihegni az élet játékát. Sok író, költő tudta ezt. Szindbád ennek a mentalitásnak tökéletes alakítója, és ha te e verseddel saját magad írtad le, akkor te is jól megfogalmazod, mit keresel e világban.


1536. Isabel2014. dec. 11. 15:59

Kedves varnyuszabo,

tökéletesen értem a versedet és azt a Dokk-os embert. (Meg lehet valahol nézni azt az oldalt?) Van egy szólásmondás: "Én is zenész - te is zenész?" egyszer egy költő kollégám jött ezzel. Ő is csodálatos verseket írt, mégsem ismert túlzottan.

Az én verseim egy titkos blogba vannak rakva, mert valaki egyszer szólt, ne közöljem a neten, lenyúlják. Ezt jó minősítésnek vettem, de az illető nem volt kompetens kiadásban.

Honlapomon, amelyet itt már ajánlottam, volt aki rá is nézett, írt is bele, azt hiszem, még fenn vannak a gyerekverseim. Ezeket inkább csak életképeknek hívnám, de volt akinek nagyon tetszett! Felnőttként nagyjából 12 éve írtam összes verseimet, egy óriási érzelem árnyékában. Még csak addig jutottam el, hogy gondolkozom, kötetbe kéne foglalnom, az utókornak. De egy kiadóhoz sem házalok vele. Dugig vannak!

(válasz Varnyuszabo 1532. hozzászólására)

1535. Isabel2014. dec. 11. 15:34

Pepita, köszönöm. Igazából már hosszú ideje nem éreztem jól magam velük, valami mindig nem volt jó. Mikor erre ráébredtem, rájöttem, túl sokat adtam magamból nekik. És sajnos, máshol is túl sokat adok magamból, néha kicsit bánom is, bár ez is a múlté.

Valóban nincs vagy csak ritkán igaz barátja az embernek, olyan, akinek hiányzol. És akinél nem érzem a magam hiányát - gondolom, érted -, attól elmegyek.

Ez az év az elhagyások éve. Először a nővérem, aztán, fokozatosan az a klub, ahova hét évig jártam. Mindegyiknek óriási a múltja, ahol már a végtelenségig diplomatikusnak kellene lennem ahhoz, hogy létezzek. Akkor már jobb egyedül, és amit nem mondhatok el senkinek, elmondom mindenkinek. A sort már nem is teszem idézőjelbe, ismeritek.

(válasz Pepita 1530. hozzászólására)


1534. Anoli462014. dec. 11. 11:19
Sajnálom Varnyuszabo, hogy versed nem talált elfogadásra a Bárkánál. Ők is tévedhetnek. Egyéb helyen lám learathattad a sikert. Nekem nagyon tetszik a versed. Sok keserűséget vélek kihallani belőle, és azt is, hogy Te sem tettél meg mindent a kapcsolataidért.
(válasz Varnyuszabo 1533. hozzászólására)

1533. Varnyuszabo2014. dec. 11. 09:49
Sajnálom, de az utolsó két sort "összeírta" nekem a gép. Innen "melyre vágytam, s csak érkezem tovább, akárha mennék." egy új sor.
(válasz Varnyuszabo 1532. hozzászólására)

1532. Varnyuszabo2014. dec. 11. 09:46

Kedves Isabel!


Nem más mindez, mint az emberi természetből adódó irigység, amely alól a "legjobb barátok" sem képesek kivonni magukat. Mindezt a saját bőrömön tapasztaltam, és ma már nem ütközöm meg rajta.

Ami pedig a főszerkesztők reakcióit illeti: nos ők is emberek, ergo szubjektíve ítélnek (talán mert ők maguk - többnyire - képtelenek akár hasonlót megcsinálni. Én magam összekülönböztem a Bárka főszerkesztőjével, mert a "Szindbád" című versemet leszólta, ugyanakkor a meglehetősen "finnyás" Dokk (internetes honlap) egy nap leforgása alatt emelte a legjobbak közé. Azóta a Bárka nem kap tőlem semmit. Ezért a versért (nem a reklám helye):


Szindbád

Én úgy jöttem mindig, mint ki menni készül épp:

egy fogkefével, váltásnyi alsó, borotva;

időzni két


kaland között,

s keresni vajmi lényegét e létnek,

mivelhogy Isten belőlem kiköltözött.


Hisz annyi vétek. Nyomomban könnyek, bánat, halál,

elveszett remények,s a szerelem többé rám

már nem talál.


Bár volt elég . . .

Leginkább hiába, mert mind elhagyott

végül: a puccos úri dáma, s a copfos kis cseléd.


Pedig jók voltak hozzám a nők: sohasem szerettek

– használtak, míg szerelmet hazudtam, ám csak

sírkeresztek


s némi emlék

maradt. Rá nem találtam a teljességre, melyre vágytam, s csak érkezem tovább, akárha mennék.

(válasz Isabel 1528. hozzászólására)

1531. Maria542014. dec. 11. 08:01
No ez az! Jól meg lehet lenni férfi nélkül, de még vele együtt élve is sok hárul egy nőre. Főleg, ha olyan, hogy mindent magára vállal.
(válasz Isabel 1529. hozzászólására)

1530. Pepita2014. dec. 11. 00:54

Jól tetted, hogy leépítetted ezeket a lányokat. Csak arra "használtak", hogy jó hallgatóságuk legyél. Az ilyen kapcsolat nem építő jellegű.

Nehéz barátokra lelni, akik nem méricskélnek, önmagukat nem feletted helyezik el, hanem melletted állnak, veled vannak s a helyzetedbe bele tudják képzelni, érezni magukat.


Tapasztalatom szerint az embernek nincsenek valódi barátai, vagy ha igen, talán egy, ha akad az élete során. A többi csak valamilyen kapcsolat, ismeretség ideig, óráig.

(válasz Isabel 1528. hozzászólására)

1529. Isabel2014. dec. 10. 23:26

Ez így igaz, én dupla munkában dolgoztam, ők meg odaálltak elém, hogy mostantól hadd menjenek ők abba az iskolába, amelyikbe akarnak, nekem nem kell elmennem még a szülőire sem.

Egy kő esett le a szívemről és boldog voltam. Soha nem bántam meg, hogy időben engedtem el a kezüket.

(válasz Maria54 1526. hozzászólására)

1528. Isabel2014. dec. 10. 23:24

Tudtak, Pepita, tudtak. Az egyik lány levélben azonnal kioktatott, hogy "aztán vigyázz, mit mondasz a főszerkesztőnek, fogadd el, ha kijavít stb." azt írtam neki, hogy köszi, sikerült gratulálnod. Ennek az a magyarázata, hogy előzetesen sokszor beszéltünk arról, mi az írói vagy költői szabadság, és tudta, milyen nézeteket vallok. Vagyis, hogy ha nem felel meg, akkor hadd javítsam ki én, tanulva mindenből. De más ne írja át, mert akkor az nem az enyém."

A másik lány azt írta: "a főszerkesztő tudja, kinek jelentesse meg a cikkét". Ennyi. Aztán rögtön arról kezdett beszélni, miért nem tudja a festményeit kiállíttatni.

Úgyhogy ennyi. Én azért nem beszéltem a dologról már személyesen, mert egy kis ünneplést akartam abban a cukrászdában. Aztán az lett belőle, hogy nem lett semmi, csak az ő fiáról folyt a szó, hogy adjak pszichológiai tanácsokat, mert ő már "nem bír" vele. De ő közben Münchenben dolgozott, a fia meg, itthon, majdnem harminc volt. Nem is lakott velük. De ő irányítani akarta a gyereket és a másik lánnyal ketten arra próbáltuk rávenni, hagyja békén, majd boldogul önmagától. Hát ez volt. Akkor én annyira boldog voltam, hogy igazán nem fájt, csak később döbbentem rá, sok más között, mennyi minden volt, amit ők megengedtek maguknak velem szemben. Így aztán meg is váltam először csak az egyiktől, utána a másiktól is.

(válasz Pepita 1524. hozzászólására)

1527. Pepita2014. dec. 10. 23:02

Az már biztos, hogy nem a te urad volt, de az enyém se! ;)

A rózsa stimmel. :)

(válasz Maria54 1525. hozzászólására)

1526. Maria542014. dec. 10. 22:31
Hogy többek tudnak lenni, az éppen annak köszönhető, hogy önállóságra neveltük őket és bíztunk bennük. Már a továbbtanulásnál is dönthettek szabadon, amit akartak ahhoz adtunk támogatást.
(válasz Isabel 1523. hozzászólására)

1525. Maria542014. dec. 10. 22:21
Egyetértek. Jövőre nem dúlok-fúlok.:) Láttunk egy filmet egyszer, ahol a férfi hatalmas csokor vörös rózsával lepte meg a feleségét, aztán megölte.
(válasz Pepita 1524. hozzászólására)


1524. Pepita2014. dec. 10. 21:20

Ha tudtak a sikeredről, akkor nem lehet őket a leglegbarátnőknek hinni. Ha nem tudtak róla, akkor viszont nem is várhatod el, hogy örüljenek veled együtt az örömödnek.

Barátok között nem lehet az ember olyan szemérmes, hogy nem beszél az örömeiről, hiszen viszont örülünk a másikénak.

Ez olyasmi, mint amikor mi ünnepelni készülünk pl.a házassági évfordulónkat, de a párunk aznap éppen elfelejti. És ahelyett, hogy kedvesen rávezessük, helyette dúlunk-fúlunk és nem szólunk egy árva szót sem.

(válasz Isabel 1520. hozzászólására)

1523. Isabel2014. dec. 10. 21:14

Maria! Olyanok - IS -, amilyennek neveltük őket. De, valamivel TÖBBEK is, és ezt saját jó természetük adja már hozzá. És amit én esetleg elrontottam a nevelésükben (már tudjuk is, hogy mit, nem is egy dolgot), azt ők helyrehozzák. Az, hogy 18 éves koruk óta nem szólok bele az életükbe, csak meghallgatom őket, maximum ha tanácsot kérnének (de nem kérnek), ha bármilyen segítséget kérnek, azt is igen, azon nyomban! Lehet, hogy hozzászólásaimból már kiderült, miért becsülöm egyiket jobban a másiknál, de ezt muszáj hogy ők is érezzék. Mert ha nem is ilyen szavakkal mondom nekik, úgy beszélek, ami ezt bizonyítja.

A Ridikült is láttam, őszintén szólva semmi különös nem derült ki számomra. Hosszú lenne, de a mi családunkban generációkon át hordozzuk ezt az átkot. Mármint azt, amit anyácskám is oly büszkén hangoztatott: "mi elvagyunk férfiak nélkül is". Nos, szegénykémnek volt oka rá, hogy így vélekedjen, és nem vette észre, hogy ettől boldogtalan. És hát, apát valóban nem pótolta más, de szerintem az se lett volna jó, ha mégis velünk marad.

(válasz Maria54 1522. hozzászólására)

1522. Maria542014. dec. 10. 17:45
Isabel! A gyermekeink olyanok, amilyennek neveltük őket. Szerintem te is büszke vagy rájuk, és ők sem cserélnének le mással. Tulajdonképpen a hétköznapok minősége, ami számít. Néha persze nem árt, ha kimutatják, hogy örülnek és büszkék ránk, de mi kimutatjuk, kimondjuk nekik, hogy csodálatosak? Ez vonatkozik minden kapcsolatra. Most a Ridikülben is éppen az a téma, hol rontjuk el.
(válasz Isabel 1520. hozzászólására)

1521. Maria542014. dec. 10. 17:37
Ez arra vall, hogy nagyon jól vezetsz!:)
(válasz Pepita 1519. hozzászólására)

1520. Isabel2014. dec. 10. 15:29
Lehet, igazából nem érdekli őket nagyon, csak udvariasak. Én ezt megértem, van dolguk, ami meg engem nem érdekel. Különben nálunk sose volt felhajtás, bárki valami sikert ért el. Sőt, mondok mást: a leglegbarátnőim úgy reagáltak, mikor tíz éve megjelent egy cikkem egy minőségi lapban - hogy alig reagáltak. Mikor utcán volt a lap, épp jött haza az egyik külföldről, találkoztunk, meghívtam őket sütire-kávéra. Gondoltam, ahogy másoknál is szokás, gratulálnak, de persze nem szóltam, mert az ember nem hívja ki. Megették a sütit, megitták a kávét, közben a külföldről hazatért lány fiáról beszéltünk, de végesvégig. Egy árva szó nem hangzott el arról, hogy Isabel elért valamit, amire régen készült és vágyódott. Kicsivel később itthon maradt barátnőmnek azért megemlítettem volna, hogy jó, nem egy nagy durranás, ha az embernek két teljes oldalon megjelenik egy cikke. Nekem magamnak amúgy is megvolt a sikerélményem, belül boldog voltam és elégedett. De azért jól esett volna a leglegbarátnőktől is egy-egy hasonló szó.
(válasz Pepita 1518. hozzászólására)

1519. Pepita2014. dec. 9. 21:37
Ebben hasonlítunk. ;) Én csak vezetni tudom az autót. 30 éve vezetek, de nálam még sosem volt semmi esemény. Valahogy mindig a férjemnél van defekt, leállás, felforr a víz és egyebek. :D
(válasz Maria54 1517. hozzászólására)

1518. Pepita2014. dec. 9. 21:33
Csak azért nem beszélnek róla a lányaid, mert ők teljesen természetesnek veszik. Veled nőttek fel és ismerik képességeidet. De hidd el, maguk között tudják, hogy okos és ügyes az anyukájuk. :)
(válasz Isabel 1516. hozzászólására)

1517. Maria542014. dec. 9. 20:38
Fiam, mikor nézi, mit csinálok, szörnyülködik: "hova írod, nem értem, az após is oda írja, mondtam, hogy ide írd!", dehát az eredmény ugyanaz, ha ideírom vagy odaírom, akkor is. Nem mindegy? Ő úgy tanulta, én így szoktam.Elismerem, lenne mit tanulnom tőle. 5 évesen már játszottunk a nővére Commodore-jával. No meg férfiból van, én meg műszaki antitalentum vagyok. Már rég volt jogsim, mikor a kicsi fiam mutatta, az a gyertya a kocsiban.
(válasz Pepita 1514. hozzászólására)

1516. Isabel2014. dec. 9. 19:55
Na most, csak a téma kedvéért, én valóban sokszor megleptem a lányaimat olyasmivel, amihez ők közel se jutottak. Utóbb már nem is vagy csak érintőlegesen közöltem velük dolgokat, mintha azt mondanám, vajas kenyeret reggeliztem. Így volt pl. a 2010-es idegen nyelvű gépelés világversenyén, vagy idén tavasszal a kezdő első helyezés Székesfehérvárott, rejtvényfejtésből. Gratulálnak, de aztán nem nagyon beszélünk róla. Viszont előttük még ott az élet, Judit lányom gyereknevelésből, a másik meg diplomáciából vizsgázik jól, Judit az utóbbiból is. Amolyan hullámtörőnek születtek, konfliktusokat simítanak, nem szakmából, ösztönből.
(válasz Pepita 1514. hozzászólására)

1515. Isabel2014. dec. 9. 19:51
Gondolod? lehet, hogy ő se boldogult könnyen, mert ő is azonnal akar, de mindent és lehet. Kissé ideges típus, igaz, tőlem örökölte. A kütyü nehezebb volt neki, nem tudott kivárni. Egyébként milyen sokszor eszembe jut, gyerekkoromban kisebbik nővérem mondása: mindenki saját magából indul ki. Ezt ma már teljes mértékben aláírom. Ezért - sem - szabad mások álmait elemezni, hiszen saját maga gondolatain, életén át szűrve ad bárki, senki nem tud elvonatkoztatni ettől.
(válasz Maria54 1513. hozzászólására)

1514. Pepita2014. dec. 9. 18:28
Itt jól kiokosítjuk egymást, aztán az unokáinkat elkápráztatjuk. Néha nem is feltételezik, hogy tudunk bánni a kütyükkel. :)




Facebook ikonKövess minket a Facebookon is, hogy ne maradhass le az oldallal kapcsolatos legújabb hírekről, információkról: Rejtvenyjatek.hu a Facebookon

Minden jog fenntartva © 2024, www.rejtvenyjatek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)rejtvenyjatek.hu | WebMinute Kft.