Rejtvényjáték kávéház

Új hozzászólás

1559. Maria542014. dec. 14. 17:05
Én is sok szép emléket megőriztem. Emlékkönyveim is megvannak, olyan emberek keze nyomával, akiktől már rég búcsút kellett vennem. Egy 10 éves gyermek gondolatai nagyon érdekesek. Unokám gyermeknapon kioktatott, hogy már kamaszkorba lépett, már nem egészen gyerek, de még nem felnőtt. Gyerekeimnél ez az átmenet elég simán lefutott, mivel kicsi koruktól hagytam őket élni, csak az elemi szabályokat kellett következetesen betartaniuk. Ha meggondolog és felrakod a gyerekverseidet, érdeklődéssel olvasnám.
(válasz Isabel 1557. hozzászólására)

1558. Isabel2014. dec. 14. 16:38

Na tessék, már megint szórakozik az agyam. Amit varnyuszabonak akartam írni, azt sutyiknak írtam.

Elnézést mindkettőtöktől!!!! varnyuszabo, légy oly kedves, olvasd el a sutyiknak írtakat, ami rád vonatkozik!


1557. Isabel2014. dec. 14. 12:38

Megnéztem a verseidet, egyelőre csak négyet olvastam el. Szépen benne van a lélek.

Én egyelőre még dédelgetem verseimet, mélyen a fiókban. Még nem vagyok elég érett arra, hogy bevállaljam a meg-nem-értésekből fakadó beszédes csöndet. Sűrűn írok én is szabad verseket.

Egyébként a honlapomról eltűnt a gyerekkori (10 évesen írt) költemény-gyűjtemény. Lehet, hogy egy ilyen el nem fogadó állapotban magam hajítottam ki. Ugyan egy kis könyvbe be vannak írva, anyácskám egyik karácsonyi ajándéka volt ugyanis. Vihogtató életképek, egy tízéves gyerek gondolatai.

(válasz Sutyik 1556. hozzászólására)

1556. Sutyik2014. dec. 13. 22:17
Nálam olyan fordult elő többször is, hogy a zöld pipára és utána a megerősítésre kattintva a progi kidobott a főoldalra. Ha újra beléptem a karrierjátékba, akkor a folytatás az aktuális rejtvénnyel szöveg jelent meg, de nem jött vissza a régi (már megfejtett), hanem egy teljesen újat adott. A megfejtettért sem pont, sem érem és a statisztikában sem jelent meg megfejtettként. A fejtés idejét azonban beszámította a következő rejtvény idejébe. Ilyennel már találkozott valaki?
(válasz Manzsu 1551. hozzászólására)


1555. Manzsu2014. dec. 13. 21:13
Remélem én is, még eddig minden változatlan.
(válasz Pepita 1553. hozzászólására)

1554. Manzsu2014. dec. 13. 21:11
Nálam is így volt, többször rákattintottam a zöld pipára.Máskor is volt már hasonló, de ezt a "halmozást" nem tapasztaltam még.
(válasz Maria54 1552. hozzászólására)

1553. Pepita2014. dec. 13. 20:18
Én még nem tapasztaltam. Remélem, hogy korrigálják és választ is fogsz kapni.
(válasz Manzsu 1551. hozzászólására)

1552. Maria542014. dec. 13. 16:59
Egyszer előfordult velem, de érmet és pontot csak egy után adott. Úgy történt, hogy nem akart működni a zöld pipa, többször is kattintottam rá. A kérdésed második felére nem tudok válaszolni.
(válasz Manzsu 1551. hozzászólására)

1551. Manzsu2014. dec. 13. 16:39
Ma reggel befejeztem egy tegnap elkezdett rejtvényem, Reszkessetek betörők" címmel.( 6.31-kor) A rendszer ezt három megfejtett rejtvénynek tekintette, így már az ötödik ma megfejtett rejtvényem pontlevonással járt, holott van "egy nap 6 rejtvényt fejthetsz" extrám. Tapasztalt már valaki ilyent? Írtam délelőtt az info@rejtvenyjatek.hu-ra, válasz nem érkezett és nem is történt meg a hiba korrigálása.

1550. Varnyuszabo2014. dec. 13. 11:23

Kedves Isabel és Mindenki, aki értékelte a Szindbádot!

Köszönöm Nektek.


A Dokk (ezen belül az én ottani oldalam) linkje:

[link]

(válasz Isabel 1536. hozzászólására)

1549. Maria542014. dec. 13. 06:07
Nekem az egész szemem és fülem ott volt, ami ritkán fordul elő. Leültem és csak néztem és hallgattam. El voltam bűvölve. Nagyon sokat adtak, nemcsak a zenét, sokkal többet!
(válasz Pepita 1548. hozzászólására)

1548. Pepita2014. dec. 12. 22:08
Fél szemem és fülem a tévén. A virtuózok valami csodás élményt ad. Ennyi fiatal tehetség! :)

1547. Pepita2014. dec. 12. 20:47

Anoli, itt mindannyian nagy fejtők vagyunk. :)

Csak azért nem írtam be az SOS-be, mert nem feltételeztem, hogy bárki csípőből rávágná. Bár lehet, hogy van közöttünk genetikus. :D

(válasz Anoli46 1546. hozzászólására)

1546. Anoli462014. dec. 12. 20:26
Pepita, Te sosem adod fel. Gratulálok az ötlethez, mellyel végül is célt értél. Én valószínű beírtam volna az SOS-be a kérdésem. A nagy fejtők közül mindíg segít valaki. Persze itt a következő kérdés, ki segítsen a nagy fejtőknek. Nektek jobban meg kell dolgozni a sikerért.
(válasz Pepita 1543. hozzászólására)


1545. Pepita2014. dec. 12. 20:16
Ezen nem kell úgy rágódnom, mint Szindbádon, mert rögtön értem. A zuramnak is van műhelye. :)))
(válasz Maria54 1544. hozzászólására)

1544. Maria542014. dec. 12. 20:07
Néha nem ártana, ha tudnánk férfi szemszögből nézni. Biztos megértőbbek tudnánk lenni. Pl. ma délelőtt: lestem, mikor akar kifutni a leves (mert mindig ki akar futni, ami néha sikerül is neki), közben dagasztottam a tésztát, kávét főztem és az kedves páromra oda kellett volna figyelni, hogy a rádióban azt hallotta, hogy az állatokba beültették a chipet, de nem tették be a központi nyilvántartásba. No, erre én: mennyiben tartozik ez rám? Ki is menekült, ebédig be sem jött a műhelyből. Ha férfiból lennénk mi nők, csak egy dologra figyelnénk, amit fontosnak tartunk. Lehet, csak beszélgetni akart, de rosszul időzített.
(válasz Pepita 1542. hozzászólására)

1543. Pepita2014. dec. 12. 19:48

Ma nagyon elvacakoltam egy rejtvénnyel, de végül kis kitérővel sikerült megfejtenem százasra. Leírom a trükköt, hátha másnak is szüksége lesz rá.


Miután égen-földön nem találtam a fehérjéhez kötödő 8 betűs gént, beírtam így a Goggle-ba, hozzáírva a rejtvényjáték.hu-t. Így kiadta az összes olyan rejtvényt (3 db volt), melyben ez a meghatározás szerepelt. Ebből csak egy rejtvényben volt 8 betűs, melyet könnyebb volt megfejteni, - bejelentkezés nélkül - mert a zárt betűk más helyen helyezkedtek el.


Még egy rejtvény sem fogott így ki rajtam. :)


1542. Pepita2014. dec. 12. 19:33
Jó ez a vers! Napok óta rágódok rajta, hiszen női szemszögből nézve oly távol van tőlem.
(válasz Varnyuszabo 1532. hozzászólására)

1541. Isabel2014. dec. 12. 18:47
Köszönöm, megkeresem máris!
(válasz Maria54 1540. hozzászólására)

1540. Maria542014. dec. 12. 17:08
Varnyuszabo egy régebbi hozzászólásában jelezte, ha beírod keresőbe a nevét, megtalálod a verseit. Túllihegésben igazad van.
(válasz Isabel 1536. hozzászólására)

1539. Isabel2014. dec. 12. 16:58

Véletlenek pedig nincsenek - ezért nem árt, ha minél többet "beszélek", soha nem lehet tudni, kinek mi jön jól:-) ha meg unják a szövegemet, átugorják.

Igazából gyerekkoromból ismert ez "Az élet játéka", azt hiszem, én nem is olvastam, mert mintha tiltották volna. Aztán elkerült otthonról. Azért emlékeztem rá oly nagyon, mert sokszor nézegettem. Volt egy másik ilyen is, A fehér tövis, ezt is csak felnőttként tudtam elolvasni. A témájából ítélve valóban nem gyereknek szánták, így tiltották. Egyébként sokáig emlékeztem az egyik könyvespolcra, végig voltak az Upton Sinclair-könyvek, alatta egy másikban a Nyirő-sorozat. Ezeket sem tudtam elolvasni, hatvanon felül olvastam el például az Ábel a rengetegben-t. Jobb későn, mint soha! az ember - mondjuk én - egy-két olvasmányhoz sose nő fel, de ha igen, jó későn. Addig bár el se olvasná, úgyse érti. Hát én ilyen vagyok, későn érő típus. Vagyis inkább, később! mert ugye semmi nincs későn.

(válasz Julianna 1538. hozzászólására)

1538. Julianna2014. dec. 12. 15:56

Isabel,


Köszönöm! :)

Hónapok óta keresem egy gyönyörű könyv címét, és most Te - persze teljesen véletlenül - világosságot gyújtottál az agyamben egy elejtett szavaddal.

Eleanor H Porter: Az élet játéka című regényéről van szó. Akkorát csaptam a fejemre, mikor a hozzászólásodat olvastam, hogy holnap kék foltok lesznek rajta. :D

És éppen karácsony előtt! Milyen régen meg akarom venni ezt a kis remekművet, de nem emlékeztem sem az íróra, sem a címre, és most beugrott!

Varnyúszabó versét én is nagyon szépnek és mélynek találom, remélem, hogy a csalódások nem tettek embergyűlölővé!

Isabel, mégegyszer köszönöm!

(válasz Isabel 1537. hozzászólására)

1537. Isabel2014. dec. 11. 16:05

Még a Szindbádhoz:

Nehezen fejezem már ki magamat - a "filmes" Szindbád szerzője, Krúdy is egy örök igazságból merített, az Ezeregyéjszakás igazságból. A hindu vallásban és talán máshol is - most ez nem is érdekes - az ember csak egy átmeneti vándor a földi életben. Vagyis, nem érdemes túllihegni az élet játékát. Sok író, költő tudta ezt. Szindbád ennek a mentalitásnak tökéletes alakítója, és ha te e verseddel saját magad írtad le, akkor te is jól megfogalmazod, mit keresel e világban.


1536. Isabel2014. dec. 11. 15:59

Kedves varnyuszabo,

tökéletesen értem a versedet és azt a Dokk-os embert. (Meg lehet valahol nézni azt az oldalt?) Van egy szólásmondás: "Én is zenész - te is zenész?" egyszer egy költő kollégám jött ezzel. Ő is csodálatos verseket írt, mégsem ismert túlzottan.

Az én verseim egy titkos blogba vannak rakva, mert valaki egyszer szólt, ne közöljem a neten, lenyúlják. Ezt jó minősítésnek vettem, de az illető nem volt kompetens kiadásban.

Honlapomon, amelyet itt már ajánlottam, volt aki rá is nézett, írt is bele, azt hiszem, még fenn vannak a gyerekverseim. Ezeket inkább csak életképeknek hívnám, de volt akinek nagyon tetszett! Felnőttként nagyjából 12 éve írtam összes verseimet, egy óriási érzelem árnyékában. Még csak addig jutottam el, hogy gondolkozom, kötetbe kéne foglalnom, az utókornak. De egy kiadóhoz sem házalok vele. Dugig vannak!

(válasz Varnyuszabo 1532. hozzászólására)

1535. Isabel2014. dec. 11. 15:34

Pepita, köszönöm. Igazából már hosszú ideje nem éreztem jól magam velük, valami mindig nem volt jó. Mikor erre ráébredtem, rájöttem, túl sokat adtam magamból nekik. És sajnos, máshol is túl sokat adok magamból, néha kicsit bánom is, bár ez is a múlté.

Valóban nincs vagy csak ritkán igaz barátja az embernek, olyan, akinek hiányzol. És akinél nem érzem a magam hiányát - gondolom, érted -, attól elmegyek.

Ez az év az elhagyások éve. Először a nővérem, aztán, fokozatosan az a klub, ahova hét évig jártam. Mindegyiknek óriási a múltja, ahol már a végtelenségig diplomatikusnak kellene lennem ahhoz, hogy létezzek. Akkor már jobb egyedül, és amit nem mondhatok el senkinek, elmondom mindenkinek. A sort már nem is teszem idézőjelbe, ismeritek.

(válasz Pepita 1530. hozzászólására)




Facebook ikonKövess minket a Facebookon is, hogy ne maradhass le az oldallal kapcsolatos legújabb hírekről, információkról: Rejtvenyjatek.hu a Facebookon

Minden jog fenntartva © 2025, www.rejtvenyjatek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)rejtvenyjatek.hu | WebMinute Kft.